Józsefvárosi Kosárlabda Club

Támogatóink
Jozsefvaros
Kosarazzvelunk202021
Hobbi Kosárlabda
B1c9e900-a754-4d68-b44d-ce5cfb71b01a
Köszöntő

Köszöntünk egyesületünk, a Józsefvárosi Kosárlabda Club honlapján. Egyesületünk elsősorban  Budapest nyolcadik kerületben működik. Célünk, hogy elsősorban helyi fiatalok számára rendszeres sportolási lehetőséget biztosítsunk, és megszerettessük a gyerekekkel a mozgást, megismerhessék a mozgás örömét és a kosárlabda játékot. 

Utánpótlás csapataink mellett hosszú évek óta meghatározó szereplői vagyunk az NB II-bajnokságnak férfi csapatunkkal, ahol az elmúlt években rendre az élmezőnyben végeztünk. Továbbá még két felnőtt csapatot versenyeztetünk, a Budapest Bajnokságban, egy Női csapatot, valamint egy férfi csapatot a Budapesti  Regionális Kiemelt Bajnokságban.

Szeretettel várjuk a csatlakozni vágyó fiatalokat utánpótlás csapatainkba! Egyesületünk amatőr sportegyesületként működik, fontosnak tartjuk, hogy a fiataloknak a kosárlabdán kívül másra is legyen ideje, tanulásra, kikapcsolódásra is.  Éppen ezért szeretettel várjuk azokat a fiatalokat is, akik már /még nem szeretnének, nem tudnak heti 5, vagy még több edzésen résztvenni, de szívesen sportolnának rendszeresen, szervezetten, jó körülmények között.


Csatlakozzatok hozzánk!

Kövess minket Facebookon is!
Mérkőzések
2022
28
Nov.
JKC - BEAC Budafok (Női)
20:15 - 21:30 hétfő 28. nov.
Toldy Ferenc Gimnázium ( Budapest, Toldy Ferenc u. 9)
2022
28
Nov.
MAFC Martos - JKC (Regionális)
20:30 - 22:00 hétfő 28. nov.
Őrmezei Általános Iskola (Menyecske uca 2.)
2022
1
Dec.
Csepel - JKC (U18 Junior)
19:15 - 20:30 csütörtök 1. dec.
1215 Budapest, Ív utca 65-71.
2022
3
Dec.
U12 Gyermek Kupa (U12 Gyermek)
8:00 - 12:00 szombat 3. dec.
Lázár Ervin Általános Iskola (1041 Budapest Erzsébet utca 31.)
2022
4
Dec.
BEAC Muff - JKC (Női)
12:00 - 13:30 vasárnap 4. dec.
Lázár Ervin Általános Iskola (1041 Budapest Erzsébet utca 31.)
Lépj kapcsolatba velünk
Munkatársaink
ZG
Zoltán Gerő
elnök
303856688
File
Mónika Brixel
Utánpótlás technikai vezető
+36309599008
File
Ádám Farkas
utánpótlás vezető
+36307468507
AK
Attila Kun
Edző - Női felnőtt
BL
Betti Lőrincz
06302625891
File
Dániel Majoros
edző
+36302777534
PN
Péter Nádai
06709849106
File
Máté Takács
edző
File
Dávid Molnár
edző
+36704245252