JKC NB II

Tisztes helytállás a MAFC Martos ellen

2022. jan. 6., 23:56


Józsefvárosi KC - MAFC Martos

2022. január 5. szerda. 19:20, Pázmány Péter Katolikus Egyetem tornaterme

Jv.: Jankovics Viktor Zsolt, Tóth Kitti


56-80 (20-16, 12-23, 14-26, 10-15)


A decemberi változások után (meghatározó játékosok távozása, új edzők), valamint betegségek, vizsgák miatti hiányzásokból adódóan megújult felállásban lépett pályára csapatunk a bajnokságban jelenleg a második helyen, egyetlen vereséggel álló MAFC Martos ellen.

Az első negyed a várakozásokat felülmúlva, rendkívül szorosan indult, a mi részünkről két Glavatity triplával indult a pontgyártás, ami jó alapot adott a továbbiakra. Az ötödik percben Petrucsik Bence duplájával átvettük a vezetést, és a negyed végéig - bár többször ki egyenlített - nem tudta megfordítani az eredményt ellenfelünk. Így négy pontos előnnyel zártuk a negyedet.

A második negyed közepéig továbbra is kiválóan tartottuk magunkat, öt pont is volt az előnyünk, ekkor azonban sajnos egy hullámvölgybe kerültünk, és sajnos a büntetőkey sem sikerült értékesíteni így a hetedik percre elfogyott az előnyünk, és már a Martos vezetett pár ponttal. Sajnos mezőnyből a hátra lévő időben is csak egyszer tudtunk betalálni, így a félidőre már 7 pontos vendég vezetéssel érkeztünk.

A harmadik negyedben támadásunk rendezőDniester látszott, ismét tudtunk helyzeteket kialakítani, illetve egy-egy kiszorított helyzetből is sikeresen betaláltunk, ugyanakkor védekezésünk egyáltalán nem működött megfelelően ami azt eredményezte, hogy tovább növekedett a különbség a két csapat között.

Az utolsó negyedet sikerült jól kezdeni Alessandro duplájával és Bencsik Norbi hármasával hamar 5 ponttal csökkentettük hátrányukat, azonban a negyed közepén ismét dobott pont nélkül maradtunk, így nem tudtunk közelebb kerülni. A mérkőzés utolsó perceiben mindenki kapott egy rövid játék lehetőséget, így bemutatkozhattak a felnőtt csapatban utánpótlás játékosaink is, először a junior Sándor Mátyás lépett pályára, akinek egy dobása a gyűrűből pattant ki, majd egy rövid lehetőséget kaputt a még kadett korú Szlobodnik Gergő is.


Bár a végeredmény 24 pontos különbség lett, a mérkőzést mindenképpen pozitívan értékelhetjük, a csapat tisztességgel helyt állt egy rendkívül erős csapat ellen, sokáig megszorítva őket. Szintén pozitívum, hogy valamennyi játékos aki hosszabb időt töltött a pályán, pontot tudott szerezni. Reméljük, hogy a következő mérkőzéseken azok is több lehetőséghez jutnak majd, akik most kevesebbet játszottak.


Józsefvárosi KC

Kezdők: Gajaschi (12), Petrucsik (17), Rózsa (6), Glavatity (6/6), Bencsik (4/3)

Cserék: Biczók (5/3), Nitsch (4), Répási (2), Árvai, Sándor, Szlobodnik


A mérkőzés visszanézhető YouTube csatornánkon.